Hát igen, sajnos ilyen című bejegyzést írok. De! ha már itthon kell lenni.... Régóta követőimnek feltűnhetett, hogy már nagyon-nagyon-nagyon régen eltűntem a színről.
Jó volt Pestre költözni, de a 12 órás műszak nem gondoltam volna, hogy ilyen változást hoz kézimunka terén is. Fáradt voltam szabadnap is, kézimunkázni még csak-csak, de hogy posztoljak is, valahogy olyan könnyen elmaradt. Aztán szépen lassan elkezdett egyre jobban nem érdekelni semmi, csak voltam egyik napról a másikra. (Sok minden közrejátszott) Szépen belekerültem egy burn out szindrómába. (Visszatekintve, elemezve az akkori érzéseimet, gondolataimat, jöttem rá, hogy benne voltam) Tavaly ősszel sikerült munkahelyet váltanom. Ahol nagyon jól érzem magam, "újjászülettem", a környezetem is örül, hogy visszakapta a régi Orsit. Csak újra meg kellett szokni, hogy be tudom illeszteni a kézimunkát az időmbe :) Azt, hogy mikor tudom folytatni a blogot még távolinak tűnt.
De! és hát igen, ezt kb. az egész világ tudja, hogy milyen ok jött el, hogy mindenki lelassuljon, ráérjen a régóta elhanyagolt dolgaira. A munkahelyemen mi is bezártunk, így hazautaztam. Még kicsit dolgozom itthonról, de és itt a de! van időm! amit fel kell fogni, jól kezelni... Pl. blogot folytatni, stb stb stb.
Igen, a kézimunkák is előkerültek :D nagy örömömre :)
Nagy tervem, hogy (szerencsére képek készültek blogmentes időszak alatt is) folytatom a blogot, ahol abbahagytam, de közben ettől a bejegyzéstől jönnek a friss képek is :)
A szükséges rosszban lássuk meg a jót.
Vigyázzunk egymásra, magunka, és maradjunk otthon!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blablabla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blablabla. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. március 22., vasárnap
2016. november 18., péntek
Szekrénypakolás - mi minden készült is eddig?
Péntek is van, kevés - majdnem nincs is gyerek ... Hát akkor pakoljunk, takarítsunk!
Ki is rámoltam a sablon s kész munkákat tartó szekrényemet. Hihetetlen, hogy mi minden készült már egy év alatt!
A gyerekektől kapott, itthagyott munkák:
A prototípusaim:
Ki is rámoltam a sablon s kész munkákat tartó szekrényemet. Hihetetlen, hogy mi minden készült már egy év alatt!
A gyerekektől kapott, itthagyott munkák:
A prototípusaim:
2016. szeptember 19., hétfő
Kisfiú 20
Hát újra itt vannak ők, a régen elkezdett darabok! Már nagyon hiányoztak, ezért új ötlet született. Terveim szerint mikor itthon (nem Pesten) vagyok, akkor a darabban levőket varrom, lehetőség szerinti gyors váltásokban. Így megmarad folyamatosan az újdonság érzete és a sűrűbb váltások miatt a haladásé is (ami ugyebár inspirál ;) )
A hétvégén a kisfiút vettem elő és a 6. színt böködtem bele.
Egy előző fotó róla:
2015. október 30., péntek
Séta az őszben - levélcsokor
Nagyobbik húgom a múlt héten lett menyasszony. A vőlegénye ma érkezett meg. Délután velük és tesókkal egy kis falunézésként sétáltunk egyet. Az iskola parkjában gyönyörű volt az őszi táj (egykori kastély + parkja)
Én nem hazudtoltam magam. Nekiláttam leveleket gyűjteni. Csak úgy, mindenféle rábeszélés nélkül. :)
Aztán hazaérve, beszélgetés közben elkezdtem a leveleket sodorgatni, hajtogatni. Régóta szerettem volna már kipróbálni a falevélcsokrot. Most végre ez is elérkezett! :)
És a mű:
júniusi ui.: Semmi utókezelést nem kapott a csokor, így "ala natur" kb. 5 hónapig elállt és díszünk volt.
2015. szeptember 12., szombat
Búcsúest vége
Szép este volt. Sokan eljöttek (17 + a két húgom). Végig számoltam őket, izgultam, mennyien is leszünk. Így megúsztam, pont annyian voltak, ahány kártyát készítettem. :)
Aztán az este számomra is bővölködött meglepetésekkel. Rólam szóló versikét és egy ajándékfüzetet (mindenki egy lapot alkotott) kaptam. Ha honvágyam lenne, tudom mit kell nézegetnem. Vagy ha azt akarom, hogy honvágyam legyen? :)

Búcsúest
Nyár végével munkához jutottam. Az elmúlt 2 hét a papírok elrendezésével telt. De mivel munkahelyem kis országunk fővárosában van, ezért költözködéssel kezdem a jövő hetet, aztán még a héten el is kezdek dolgozni! :)
Oké, hogy pár hetente szeretnék hazajárni, de úgy gondoltam, hogy azért még szeretnék elköszönni, utoljára együtt lenni barátnőimmel. Így tehát szerveztem egy búcsúestet.
De nem lehet összejövetel az összejövetel, ha nem készítek valamit. :)
Nemsokára érkeznek a leányzók, én meg pont kész lettem. Ajándékkártyákat készítettem, bennük szép idézetekkel.

2015. augusztus 25., kedd
Anyunak születésnapra
Aki immár maga mögött hagyta az X-eket. Kerek évforduló volt ma. :)
Most este adtuk át az ajándékunkat. Az általam készített 3D-s képeslap (belül aláírva) és egy gyönyörű nagy csokor. A két legnagyobb virág apu és anyu. :) Mi többiek, körülöttük.
Most este adtuk át az ajándékunkat. Az általam készített 3D-s képeslap (belül aláírva) és egy gyönyörű nagy csokor. A két legnagyobb virág apu és anyu. :) Mi többiek, körülöttük.
2015. augusztus 4., kedd
Liliom 8 - keretről leszedés
Megelégeltem a keret használatát. Sajnos nekem nem vált be. Tudom sokan annak a segítségével varrnak, de én nem tudtam megtanulni praktikus használatát. Nem állt a kezemre. Számomra egyszerűbb, ha a kezemben van az anyag. Így hát fogtam magam és lebontottam a keretről. (ha kell valakinek keret, szóljon én tudok egyet! :) )
Eddig így varrtam:
Aztán megszabadítottam a kerettől, kicsit átrendeztem a terepet:
Tegnap este eddig jutottam. Az összes egyéb szín kivarrva.
Ma csak egy színnel kellett haladnom. Gyors voltam :) A következő alkalommal már nem csak háttér lesz!
8568 db öltés, 6,63%

2015. július 25., szombat
"Boldogok..."
A lap szöveges része kapott egy apró matricát és alulra lepke domborzatot. Feltekerés után formalyukasztóval lepkék készültek, melyeket a viaszos szálra ragasztottam.
Nagy örömmel, boldogsággal fogadták, olvasták.
"Boldogok..."
Ha esetleg nem olvasható, beírom ide.
2015. május 31., vasárnap
Elbúcsúztam az ovitól és bölcsiseimtől
Eljött az évzáró, a ballagás napja. Véget ért ez a sok boldogsággal és tanulással teli 9 hónap, melyet a kis csöppségek és kolléganők között töltöttem. Mindent köszönök!
Kedves ajándékok, melyeket kaptam:
(a fotókért elnézést kérek, este, sietve fényképeztem)
A kolléganőm a szobában készítette el. Kitérő válaszokkal (én nem gondoltam semmire):
"Csak ki akarom próbálni a technikát"
"Valamire csak jó lesz"
Aztán a búcsúkor a legkisebbem szaladt felém ezzel a csokorral. Nagy volt a meglepetés, az öröm, a meghatottság. Szegénykém nem értette mi történik...

2015. május 30., szombat
Üres képhelyek
Diavetítésben gondolkoztam folyamatban levő képeim megmutatására. Próbálkoztam, hogy is tudnám létrehozni. Valami mappát kellett létrehoznom (legalábbis én úgy értelmeztem). Aztán mikor azt végre bejelöltem, hogy azok a képek jelenjenek meg benne, a blog megtekintésekor láttam ám, hogy az összes kép eltűnt!!!! Azt a döbbenetet nem nagyon tudom leírni. Próbálkoztam a mappa frissítésével, de nem történt semmi...
Úgyhogy most azt a 315 körüli képet tölthetem fel újra........ Még szerencse, hogy a neten a Picassa Webalbumban megvan mind. Mert a gépemen nem mindegyik fázisfotót tartottam meg. De ezzel elleszek egy jóóó darabig. :,(
És az elkeseredés végén találtam egy jó ötletet. Új oldal nyitása a blogon belül!! :D Úgyhogy majd lassan láthattok képeket itt is ott is.
ui.: a "Liliom" és a "Kaktusz sárga virággal" képeket nem tehetem fel. Már a fázisfotók megmutatásával is "szabályt" szegek. De nem az eredeti névvel szerepeltetve, saját kedvtelésemre kivarrhatom őket. Majd a végén lehull a lepel.

2015. február 28., szombat
Kis rendszerezés
Az estében nekiálltam összegyűjteni, szétválogatni szalagjaimat. Ebből legalább most már látom mim is van. :)
2015. február 9., hétfő
Várva várt csomag!!
Nagy-nagy örömet hozott! :D
Csodásan előkészítve, csomagolva. Csak bámulom és gyönyörködöm. :) :D
A Liliom:
A kislány tyúkkal:
Milyen jó, ha az ember lányának több testvére is van! Az egyik öcsémet kerestem, őt nem találtam, így a jelen lévő másikat kértem meg egy kis szívességre. 4 lyukat fúrjon már a keretembe. Így közelebb tudom tenni a rudakat egymáshoz. Majd meglátom, h is lesz végül, de jó, h tudok választani! :D

2014. szeptember 1., hétfő
NAGY NAP!!
Az elmúlt hetekben sikerült munkát találnom. A szomszéd falu óvodájában indult bölcsődés csoport, ahol én vagyok a gondozónő!! :D Így tehát az első szakmámmal sikerült munkát találnom.
Ma volt az első nap, sok megbeszélnivalóval. A hét a szoba rendezésével, pakolásokkal, családlátogatásokkal és még nem tudom mi mindennel fog telni... :D
Ma volt az első nap, sok megbeszélnivalóval. A hét a szoba rendezésével, pakolásokkal, családlátogatásokkal és még nem tudom mi mindennel fog telni... :D
2014. július 24., csütörtök
Állásinterjúra várva...
... kedvenc kreatív boltomban nézelődtem. És előlegesen megszántam magam pár aprósággal. :)
Nem vettek fel...
(pedig az egész osztály 100%-ra vette, hogy engem fognak felvenni. És az ott dolgozók is engem szerettek volna, amit jeleztek is az igazgatónak. Az igazgató nem hallgatott ilyenekre, az egyszeri találkozás alapján döntött.)
Akkor tehát a feladat... : Nézelődni tovább!

2014. június 20., péntek
Vizsga = pipa!!!
Igen, kész lettem, vége a vizsgáknak!!!
Hivatalosan is Rehabilitációs tevékenység terapeuta és gyógyfoglalkoztató lettem!
Hatalmas öröm és megkönnyebbülés. :D
A barátnőm képe már látom, hogy nem lesz kész a házasságkötésre. De megtudtam, hogy az egyik sógornője itt lesz náluk pár napot a nagy nap után, és kb. akkor megy haza, mikor barátnőmék is hazaérnek a nászútról. Vagyis időben megkapják az ajándékot. :)
Hát igen, nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezzük... De ha elfogadjuk, akkor vagyunk jól. :)

2013. december 28., szombat
Elmaradt bejegyzések...
Szánom-bánom, de nagyon elmaradtam a bejegyzésekkel. Mondjuk, volt egyéb, ami miatt nem is nagyon alkottam, csak az Órát böködtem olykor. Ezért volt e hatalmas szünet.
Még a nyáron:
Voltak kis nyaralóink, és hogy azért alkossunk is valamit + régi vágyam volt már az aszfaltkréta elkészítése, így nekiálltunk:
Előkészületek:
Már a száradás:
(aztán le kellett fejteni róla wc-papír gurigát és a zsírpapírt és mehetett a rajzolás! Sajnos azokról nem készült fotó)
Volt egy folyamatban levő "alkotásom", aminek a végeredményét még nem mutattam.
Frissen összerakva:
És rá 2 hétre, egy ragyogó októberi napon:
A kishúgom kérte, hogy javítanám meg a nadrágján keletkezett szakadást:

2013. július 20., szombat
Önkéntes voltam...
és mi-minden csodát láttam!!
Egy idősek otthonában voltam "gyakorlaton", "belső szemlélő" a barátnőm mellett. Ő ott foglalkoztató és gyógytornász is. Pont az én leendő szakmámba vágó (rehabilitációs tevékenység terapeuta és gyógyfoglalkoztató (2 szakmát ad a képzésem)). Na meg az én kreatív lelkemet simogatta a felszerelés, a polcokon látható hozzávalók sokasága, az elkészült művek... :)
Segítettem, amiben tudtam, figyeltem, kérdeztem.
A hét végeztével az önkéntesek ajándékot kapnak/kaptak/kaptunk:
A barátnőm örült mikor megtudta: a kedvenc színem a narancssárga :D

2013. május 25., szombat
És végre állványon a mű!!
Szép fokozatosan eljutottam odáig a héten, hogy felkerült az állványra a készülő művem. Így most hétfőn elmarad a jelentés, mert ugyebár most nem nagyon haladtam vele... :) De így már jó, mert bármikor hozzáülhetek, nincs az, hogy még be kell rakni a keretbe, vagy megint lehet továbbhelyezni. A felrakást még gyakorolni kell. És hogy, hogy is praktikus az elhelyezése + az egyéb technikák... :) De majd szépen sorjában :)
Az asztalon varráshoz előkészítve:
2013. május 21., kedd
Új keret - ez már állvány!!
Sokat mérgelődtem mostanában a keretem miatt. Készülő művemen eléggé megnyomta, csúsztatta a már megvarrt mintát. Mindig igazgatnom kellett, mikor levettem róla.
Gondoltam, hogy akkor én is megpróbálkozom egy állvánnyal. Kis szobám miatt csak egy asztali változatban gondolkodtam. A Melina Gobelin Webáruház -ban találtam rá a szerintem megfelelő méretűre. De majd a gyakorlat megmutatja... :) Az áruház szegedi lakhelyű, és unokatesóim is, kik a hétvégén eljöttek hozzánk. Így adott volt az eljuttatása is.
A keret frissen megérkezve, az ajándék szatyorral együtt (nem tudtam, hogy jár hozzá, így unokatesóm győzködött egy darabig, hogy igen, ebben adták :) )
Összeszerelve:

Már csak valami anyagot kell varrnom a tartó rudakra, melyekhez hozzávarrhatom a készülő művet!! Alig várom, hogy kipróbálhassam!! :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)